18. fejezet

-18-

- Spread it all around the world now -

Reggel, amikor felkelek, majdnem kicsattanok az energiától, habár még csak 8 óra van. Jézusom. Mikor keltem én utoljára ilyen korán? Ez különös, hisz 2 után feküdtünk le, és elaludni is alig tudtam. Megrántom a vállam és besietek a mosdóba, gondolván Liam még egy ideig biztos nem kel fel, így gyorsan lezuhanyzom, felveszem már száraz farmerszoknyám és felsőm, feldobok egy enyhe sminket, majd megcsinálom a hajam.
Ezután mikor kilépek a fürdőből, hirtelen nem tudom mit csináljak. Felkelteni biztosan nem fogom, hisz olyan édesen alszik. Had pihenje ki magát, főleg, hogy tegnap őt is felébresztettem...
Végül úgy döntök elugrok egy boltba, és veszek valami reggelit. Nem is kell sokat sétálnom, a közelben találok egy kis közértet, így beugrom és veszek friss pékárukat, rágót, és természetesen csokit. Miközben az utóbb említett finomságok között válogatok, meghallom, hogy két lány susmorog a hátam mögött, így hátrapillantok. Látom, hogy egy újság van a kezükben, címlapon ismét velünk. De ez nem a tegnapi újság... Vajon meddig lesz ez még ekkora szenzáció? A lányok látva, hogy feltűnt, rólam beszélnek, egymásra néznek, és miután suttognak még egy sort, odamerészkednek egy autogramért. Én persze mosolyogva aláfirkantom a bulvárlapok címoldalát.
- Köszönjük, nagyon aranyos vagy. És kitartás, szerintem összeilletek Liammel. - Mondja végül egyikük.
 Annyira szokatlan ez még nekem... Mármint, hogy mindenki ismeri a magánéletem... Hogy mindenki ismer engem.
- Köszönöm. És ti vagytok aranyosak. - Mondom ismét rájuk mosolyogva. - De csajok, sajnos most mennem kell, örülök a találkozásnak, Sziasztok. - Köszönök el tőlük. Jobban mondva inkább lerázom őket, mert őszintén szólva egy kicsit megrémülök. Egyszer találkoztam még csak rajongókkal, de akkor is ott volt velem Liam. És most egyedül vagyok, és ez az egész még új nekem, és... félelmetes.
Gyorsan a kasszához megyek, fizetek és sietek vissza hozzá. Az utcán már figyelem az embereket, és feltűnik, hogy páran felismernek, és izgatottan, vagy éppen kevésbé meggyőzően súgnak össze a hátam mögött. Óvatosan nézelődök, amikor egy csapat lány lerohan. A szívem a torkomban dobog, de csak mosolygok,  aláírom a felém nyújtott papírfecniket, és beállok egy-egy képhez. Miután végre sikerül szabadulnom, sietős léptekkel elindulok a házhoz, és amikor odaérek, szinte becsapom magam mögött az ajtót. Zavartan pislogok párat, majd megkönnyebbülten felsóhajtok. Hát ezt még meg kell szoknom...
Liam még mindig alszik, így miközben elkezdem majszolni a kakaós csigám, fellépek telómról az internetre. Ezer éve nem voltam, és ezek után kíváncsi vagyok, hogy mi folyhat ott...
Tehát a helyzet a következő: Több 100.000 követővel gazdagodtam twitteren. Oké, rendben. Majd megszokom... Egyszer biztosan... Aztán megnézem az említéseimet.

@Lucy_Brenson Annyira aranyosak vagytok Liammel! Ne törődj senkivel, haters gonna hate... Szeretünk! <3

Egyenlőre fogalmam sincs, hogy egyáltalán kikkel kellene törődnöm. Azonban ez hamar megváltozik... Olvasva tovább a tweeteket, egyre gorombább és durvább megjegyzésekbe is botlom.

@Lucy_Brenson Nem értem mit eszik rajtad Liam. Sokkal jobbat is kaphatna, Danielle ezerszer jobb volt nálad...

Rendben. Még ezt is megemésztem... Igaz egy hatalmas gombóc kezd növekedni a torkomban, de... Rendben...

@Lucy_Brenson Hogy te modell? Ne nevettess már! Ennyi erővel minden jött-ment, sőt még én is elmehetnék modellkedni...

Jó, ezt nem bírom átugorni megjegyzés nélkül, muszáj reagálnom rá... Egy egyszerű "Én sosem mondtam hogy modell vagyok..." válasszal, én lezártnak is tekintem ezt az ügyet.
A következő pillanatban az értesítéseim megőrülnek, sorban kapom az üzeneteket, Retweeteket és kedvencnek jelöléseket. Most válaszolnom kellene nekik? Vagy mit tegyek? Tekintetemmel végigfutom az üzeneteket, és a torkomban lévő gombóc egyre jobban kezd szorítani, könnyeimmel küszködöm. Azért senki nem szeret magáról olyanokat olvasni, hogy "te egy senki vagy", "bárcsak megdögölnél" és pár ennél még sokkal durvább dolog..
Ekkor hirtelen meghallok egy hangot a fejemben. Az első rajongónak a hangját, akivel találkoztam. A lányét, aki olyan kedvesen és őszintén elkezdett velem beszélgetni. Mielőtt eljöttünk tőlük, még valamit a fülembe súgott. "Csak csukd be az újságot, zárd be az internet ablakokat és nézz rá a melletted lévő fiúra. Ugye, hogy nem éri meg az utálkozókkal törődni, amikor ott van veled?" Kérdezte. Én akkor még nem igazán értettem, hogy miről beszélt, de azt hiszem mára értelmet nyernek szavai. És igen... Itt van, amiről apukám is beszélt. Lehet, hogy most összeomolva bőgnék egy sarokban, ha nem hallanám fejemben folyamatosan szavait. "Az egész életed meg fog változni! Most komolyan ezt akarod?" Kérdezte. Akkor elég volt csak rápillantanom Liamre, és tudtam a választ. Igen. Ezt akarom.

Így arcomon végiggördülő egyetlen könnycseppemet erőszakosan letörlöm, és veszek egy mély lélegzetet. Nem érdekel, hogy fáj amit mondanak, hisz nem ismernek. Nem tudnak rólam semmit. Csak féltékenyek, vagy szimplán csak rosszindulatúak. Nem fogok én miattuk búslakodni, amikor a lényeg tényleg nem az amit ők hisznek, hanem hogy itt van nekem Liam...
Így végül csak ennyit írok ki:
"Srácok, köszönjük a támogatást, aranyosak vagytok. A rosszakaróimnak pedig üzenem, hogy: Boldog vagyok! :)"
Ezután kijelentkezek és elkezdek játszani a Subway Surf-fel. Na igen, ez az a rész, amit ők már nem látnak...
Nem tudom meddig játszhatom -az ilyenekkel mindig jól elütöm az időt- de egyszer csak egy kezet érzek meg derekam körül, mire arcomon egyből megjelenik egy hatalmas mosoly.
- Jó reggelt. - Mondja Liam egy puszit nyomva arcomra. - Azta, már ennyi az idő? Szerintem még életemben nem aludtam ilyen sokáig. - Lepődik meg ránézve az órára. Lassan fél 11 lesz.
- Én pedig már nem is emlékszem mikor keltem utoljára ilyen korán.. - Mondom nevetve.
- És mit csináltál eddig? Miért nem keltettél fel?
- Azért, hogy had pihenhesd ki magad. Egyébként elvoltam, elmentem boltba, felnéztem twitterre... A rajongóid üdvözölnek. - Mondom mosolyogva, bár látom rajta, hogy kiszúrja, mosolyom nem valódi.
- Mit csináltak? - Keményedik meg egyből arckifejezése.
- Semmit.. - Mondom. Aztán ránézek, és tudom, hogy nem veszi be. - Vagyis csak... Írtak pár dolgot, de nem számít, nem érdekel.
- Megint kezdődik. - Suttogja inkább magának, mint nekem. - Várj egy kicsit, mindjárt jövök. - Mondja és berohan a szobába.
- Okééé, én nem megyek sehova. - Rázom meg fejem nevetve.
Úgy 10 perc múlva vissza is tér, felöltözve, kocsikulccsal a kezében.
- Na mehetünk? - Kérdi.
- Igen, persze. - Állok fel értetlenkedve. Először arra gondolok, hogy biztos valami fontos elintéznivalója támadt, és haza akar vinni. - De... hová is? - Persze azért muszáj megkérdeznem...
- Hozzátok. Gondolom szeretnél átöltözni és ilyesmik... utána meg... Először is, ebédelni. Aztán.. Nem tudom. Akárhova. - Most ezt tényleg miattam csinálja? Nem hiszem el, hogy léteznek még ilyen srácok ezen a bolygón. Szorosan megölelem, utána pedig el is indulunk.

Lexy-ék háza előtt egy kicsit hezitálok. Semmi kedvem apu újabb fejmosásához, viszont muszáj átöltöznöm...Végül persze kiszállok a kocsiból és megpróbálok beosonni a házba. Természetesen ez nem sikerül. Amint belépek az ajtón, Alfa már rajtam ugrál, anyu pont akkor jön ki a konyhából, és ha ez mind nem lenne elég, még az esernyőtartót is felrúgom. Annyira jellemző...
- Szia Lucy. Várj, beszélni akarunk veled apáddal. - Mondja anyu, amikor elviharzok mellette a szobám felé. Kicsit lelkiismeret furdalásom van, amiért csak így szó nélkül ott hagyom, de most jelenleg épp haragszom rájuk... Igen rá is, mivel szinte meg sem szólalt, így gyakorlatilag elismerte, hogy apuval ért egyet...
Benyitok a szobámba, ahol öcsém fekszik az ágyon.

- Ümm. Hello tesó. - Köszön miközben felül. Arcán látom, hogy nem rám számított. Összehúzom a szemöldököm, de ezt most inkább ennyiben hagyom. A szekrényemhez megyek, ahol előkeresem kedvenc szoknyám és egy hozzá illő fehér felsőt, majd megparancsolom öcsémnek, hogy ne nézzen oda és fel is
veszem őket.
- Na itt is vagyok. - Lép be Ronnie a szobába.
- Szia. Hát te? - Kérdem meglepődve. - Azt hittem nem kedvelitek egymást. - Mondom tekintetemet ide-oda kapkodva közte és tesóm között.
- Én ezt nem mondtam soha. De amúgy csak beszélgettünk. Tegnap nem volt jobb társaságom, ugyebár, így rákényszerültem.. - Mondja Ronnie, megrántva vállát, tesóm pedig helyeslően bólogat. Nem tetszik ez nekem... Mindegy, majd később foglalkozom vele. Gyorsan még berohanok a fürdőbe, elkészülődöm, aztán futok le -persze óvatosan, szigorúan csakis a korlát mellett- a lépcsőn. Az előszobában majdnem bele is szaladok... Liambe? Mi? Miért jött be? Azt hittem a kocsiban vár meg... Nem akarom, hogy apu megint előtte veszekedjen velem, így tekintetemmel azt sugallom neki, hogy menjünk el innen, de minél előbb.
- Kicsim. - Késő... Anyu belekezdett, akkor innen már nincs menekvés. - Szóltunk Liamnek is, szeretnénk beszélni veletek.
- Nem volt elég a tegnapi? - Kérdem a lehető leggorombábban. Bár anyu már ismer annyira, hogy tudja nem vagyok valami haragtartó típus, így elmosolyodik..
- De elég volt.. Épp erről akarunk beszélni veletek. Légyszíves Lucy. - Kérlel. Persze én nem tudok neki nemet mondani, így leülök az asztalhoz, Liam pedig helyet foglal mellettem. Apu is megérkezik és megkezdődik a beszélgetés, ami nagyjából annyiból áll, hogy bocsánatot kérnek és elmondják, hogy azt kezdek az életemmel amit akarok, még ha ők ezzel nem is értenek teljesen egyet, meg hogy én mindig is az ő kislányuk leszek, és hogy ők csak a legjobbat akarják nekem. És ha nekem így a jó, ők annak is örülnek, és támogatnak és... Nagyjából ennyi.
Nem is tudják, hogy nekem most mennyire szükségem volt erre a beszélgetésre, meghatódva hallgatom végig a szónoklatukat, végül pedig apu nyakába borulok. Nem vagyok jó a durcizásban, könnyen megtudok neki bocsájtani, hisz ha jobban végiggondolom érthető, hogy miért akadt ki. De annak viszont mérhetetlenül örülök, hogy végre rájött, nekem mennyit is jelent ez a kapcsolat.  Boldogan nézem, ahogy Liamet is megöleli, és elkezdenek beszélgetni. Anyu persze egyből mondja, hogy maradjunk ebédelni is, amit így most már örömmel elfogadunk. Mikor mindenki összegyűlik az asztalnál, Lexy is megjelenik, akire rámosolygom. Mintha már ezer éve nem beszéltünk volna, muszáj lesz majd beiktatnunk egy közös, csajos programot... Jézusom! De jó, hogy eszembe jutott. Ma Eleanorral megyünk vásárolni.
- Lexy. Nem lenne kedved eljönni velünk ma shoppingolni? - Kérdem. - Persze Ronnie, rád is vonatkozik a meghívás. - Teszem gyorsan hozzá, mielőtt sértődés lenne a dologból.
- Nem, én ezt most inkább kihagyom. - Mondja Ronnie. Ez meglepő. Ronnie nem akar vásárolni? Beteg lenne esetleg?
- Hát én igazából ráérek... - Felel Lex is.
- Tökéletes, akkor ma csajos nap! - Mondom. Aztán észbe kapok, és Liamre nézek. - Nem baj? Vagy végül is... - Kezdek el egyből agyalni, hogy hogyan is oldhatnám meg ezt a helyzetet.
- Nem, dehogyis. - Szakít félbe. - Akkor mi meg bevezetünk valami fiús programot a srácokkal. - Mondja mosolyogva. Lehet, hogy jobb is, hogy így alakult, nem kell folyton egymás nyakán lógnunk, az semelyikünknek sem jó.
Hamar elérkezik a délután, mivel most már anyuék is felszabadultan társalognak Liammel, és látszik rajtuk, hogy érdeklődnek.. Legalábbis próbálkoznak. De a lényeg, hogy már nyitnak felé.
Eleanorral azt beszéltük meg, hogy a bevásárlóközpont előtt találkozunk, és mivel ez a hely pont arrafelé van, amerre Liam lakik, így ő elugraszt minket.
Nem kell sokat várnunk El-re, aki lassan meg is érkezik 2 lány társaságában. Gyorsan bemutatkozunk egymásnak, így hamar kiderül, hogy az egyik, szőke hajú lány, Zayn barátnője, Perrie. Első ránézésre nagyon szimpatikus, és aranyos. Remélem vele is jól kijövünk majd. Ezek után belevetjük magunkat a ruhák, cipők és kiegészítők tengerébe, és erősen vadászunk a leárazásokra.
Így történhet, hogy kemény 4 órás shopping körutunk végére, 2 csodaszép ruhával, egy cipővel és pár kiegészítővel leszek gazdagabb. Ha ezért nem is, a jó társaságért már megérte eljönni. Fantasztikusan érezzük magunkat, és hihetetlen sokat nevetünk. Szerencsére itt nem találkozunk sok rajongóval, de páran így is akadnak akik odajönnek. Persze nem arról van szó, hogy zavarnának, de azért elmém egy kis része állandóan emlékeztet a twitteres incidensre. Próbálok velük kedvesen és nyitottan viselkedni, és nem arra gondolni, hogy lehet, hogy épp közülük való az az ember, aki olyan visszataszító dolgokat írt nekem. Nem ítélhetem el őket, pár rossz természetű társuk miatt, hisz olyan aranyosak, annyira tudnak örülni egy kedves szónak vagy egy aláírásnak. Lexy először még kissé távolságtartó, ez az egész őt is sokkolja egy kicsit, de a nap végére már ő is feloldódik.
Végül nagy nehezen elköszönünk a csajoktól, akik ezek után még mennek valahova bulizni, és minket is magukkal hívnak, de én örülök ha egyáltalán hazajutok, annyira fájnak a lábaim és annyira fáradt vagyok.
Így  végül lassan elindulunk, miközben mindent átbeszélünk Lex-el. Már annyira hiányzott, nagyon jó vele egy kicsikét beszélgetni. Rá mindig számíthatok, így most is figyelmesen végighallgat, miközben elmesélem neki a tegnapi dolgot, ahol egyébként ő nem volt jelen, mivel a volt osztálytársaival volt valami programja, vagy mi. Mire hazaérünk, már ő is tud minden apró kis részletet, és én is egyre biztosabb vagyok a dolgomban, mivel ő is azt tanácsolja, tartsak ki, majd egy idő után sokkal könnyebb lesz. Nagyon remélem, hogy igaza van.

Otthon a divatbemutató után -ami persze elmaradhatatlan egy ilyen eredményes vásárlás után- felkapjuk a pizsinket, és filmeket nézünk. Tipikus csajos este, de ez így pont tökéletes.
És mivel kiderül, hogy amíg a szüleim itt vannak, én tesómmal alszom, Lexy pedig Ronnieval, így egész este fent lehetünk, mivel tesóm épp a környéket térképezi fel, és őt ismerve nem jön egyhamar haza. Egyébként gyanítom, hogy Ronnie is vele van. Mondjuk nála jobb idegenvezetőt nem is nagyon kívánhatnék, az utóbbi pár hét alatt sikerült úgy megismernie a környéket, mint a tenyerét. Legalábbis a legmenőbb szórakozóhelyeket biztosan. És a tesómnak ez most pont kapóra jön. Ilyen téren hasonlítanak egymásra. Mind a ketten élnek halnak a szórakozásért. Hát én szívesebben elfilmezgetek itthon Lexyvel, de hát ők tudják...
Hajnali egy körül esünk be az ágyba, ekkor lesz rajtam teljes mértékben úrrá a kialvatlanság és fáradtság. Azonban mielőtt elaludnék azon kapom magam, hogy mosolyogva egy One Direction számot énekelgetek.
 Ez a szám már első hallásra megtetszett, de a mondanivalója csak most jutott el igazán hozzám. Azt hiszem a nap tanulságaként elkönyvelhetem, hogy nem az a fontos, hogy mit gondolnak, vagy mondanak rólad az emberek, hanem csakis az amit te érzel, és tudsz. Hogy milyen ember is vagy valójában. Akkor meg pláne ne törődj velük, ha van melletted valaki, akire mindig számíthatsz, aki tiszteli a döntéseidet, aki megért, akit szeretsz.

"So let them take pictures,

Spread it all around the world now

I wanna put it on my record

I want everyone to know now"