20. fejezet

-20-

- Now we know its nearly over -

*Liam szemszöge*

Egy halk kopogtatásra ébredek. Valójában nem is vagyok benne biztos, hogy kopogtak, de a biztonság kedvéért úgy döntök azért kilesek, így kikecmergek az ágyból és az ajtóhoz sietek. Senki nincs előtte, így már csuknám is be, amikor Louis ugrik elő üvöltve. Már hozzászokhattam volna tudom, hogy folyton ilyen ökörségeket csinál, de a hirtelen mozdulattól még így is megijedek egy kicsit. Persze ezt neki az életben nem vallanám be...

- Szia Louis. Hát te ilyenkor? - Nézek hátra az órára, ami fél 8-at mutat, majd értetlenkedve barátomra pillantok. - Amúgy ósdi trükk...

- Áhh tudom, de azért egy próbát megért. - Vonja meg a vállát, aztán besurran mellettem a lakásba, ahol azonnal kényelembe helyezi magát a kanapén. - Amúgy láttad már a címlapokat?
- Milyen címlapokat? - Pislogok rá álmosan.
- A havi kutyás magazin címlapját... Mégis mit gondolsz, milyen címlapot? A bulvárlapokét... - Tárja szét karját, értetlenkedve. Jó ez beismerem jó volt, elmosolyodom.
- Várjunk csak... Nem. Hacsak.... - Teszek úgy, mintha elgondolkodnék. - Hacsak nem álmodtam róla. - Szórakozok vele én is. Ha ő így, hát én is...
- Uhh bocsi. Csak nem felébresztettelek? Azt hittem ilyenkor már mindenki fent van. - Vág ártatlan képet. Igen, persze... Vasárnap reggel 8-kor... Valamit tutira tervez.
- Áhh, dehogy... Egyébként miért? Megint velünk foglalkoznak?
- Chhh.. Mit képzelsz? Te már uncsi vagy. Csak a csajoddal. - Vigyorodik el. Erre én inkább megkomolyodom. Nem szeretem ha Lucyvel foglalkoznak. Én már hozzászoktam ehhez, de ő... Nem szeretném, ha őt is kikezdenék, féltem.

- Micsoda? Ugye nem mondtak róla semmi rosszat? - Térek egyből a lényegre.

- Nem. Nem mondanám... Vagyis... Várjunk, mégis csak! Bár nem feltétlenül rosszat, inkább... 

- Louis... - Hallgattatom el, miközben halántékomat dörzsölöm. A srácok közül talán én bírom legjobban a hülyeségeit meg minden, de néha már egy kicsit tényleg sok...

- Jó, nem tudom. Oké? Nézd meg a saját szemeddel... - Dob elém egy halom bulvárlapot nevetve. 

Már pont leülni készülnék, amikor ismét kopognak. Kérdő tekintettel nézek felé, azt hiszem megint hülyít, és az asztalon kopogott, vagy tudom is én. Louis bármire képes...

- Mi van? Nem jöhetek megint én... - Röhög fel ismét, de amikor látja, hogy nem hiszem el, hogy nem ő volt, fej rázva folytatja. - Ez most tényleg nem én voltam. 

És valóban nem. Amint kinyitom az ajtót, Lucy rémült tekintetével találom szembe magam. 

- Ne haragudj, hogy ilyen korán zavarlak, csak nem bírok egyedül otthon ülni... 

- Ne viccelj, dehogy zavarsz, gyere csak be. - Mondom, miután adok neki egy csókot.

- Oh, szia Lucy. - Néz fel fekvő helyzetéből Louis, aztán gyorsan felül, hogy a lány is elférjen mellette. - Te láttad már? - Löki felé az újságokat. 

- Nem, miért? - Ráncolja homlokát, aztán elkezdi olvasni a címlapon szereplő rövid leírást. Közben én arcát tanulmányozom, reménykedve, hogy semmi felkavarót nem fog találni, mivel én még egy pillantást sem vetettem azokra a hülye újságokra, így nem tudom mit írnak...

- Egyébként ezt hogy sikerült összehoznod? - Mosolyodik el Louis. Most már én is kíváncsi vagyok, hogy miről lehet szó, ezért Lucy mellett ráülök a karfára és fejemet a vállára hajtva rápillantok a bulvárlapra, amelynek a címlapján Ő és... a The Wanted-os Max (!?) szerepel... Várjunk csak... Kézen fogva? A féltékenységnek még nincs ideje keresztülcikáznia rajtam, Lucy beelőzi...

- Nem tudom, én csak kimentem megkeresni Zaynt, aztán jött az a sok fotós, én meg nem tudtam visszamenni, és aztán  egyszer csak feltűnt ez a srác, és kimentett. Azt se tudom, hogy ki ő, vagy hogy hogyan került oda... - Louis erre jóízű nevetésben tör ki. Én kicsit mérges vagyok magamra amiért magára hagytam őt, és ezáltal megint egyedül kellett szembenéznie a média közvetítőivel... Persze ezen nekem is muszáj nevetnem, mivel azért vicces szitu.

- Most mi az? Ki ez a srác? - Értetlenkedik Lucy.

- Hát mondjuk úgy, hogy nem vagyunk éppenséggel jóban. - Válaszolom mosolyogva.

- Amúgy Zayn-nel is beszélt. Eléggé feszült volt köztük a hangulat... - Louis már szinte fetreng a nevetéstől.  - Mondtam valami rosszat? - Pillant fel rám azzal a gyönyörű kérdő szempárral barátnőm. Megrázom a fejem és adok neki egy puszit.

- Hagyd rá, ő már csak ilyen.

- Hé srácok, amúgy... - Ül fel gyorsan Louis, mint akinek hirtelen eszébe jut valami. - Amúgy mit csinálunk ma? Eleanor nem ér rá, szóval... Muszáj lesz veletek lógnom, mégsem tölthetem magányosan az utolsó normális hétvégémet... - Ezután tekintetem az övébe fúrom, hogy hallgasson már el. Ő veszi is az adást, így gyorsan folytatja. - Mármint csinálhatnánk valami közös programot. Mondjuk... Menjünk el piknikezni, úgyis olyan szép az idő!
- Nem tudom, szerintem nekem a mai nap nem lenne erre a legalkalmasabb... - Szegi le pillantását Lucy, amiből én egyből arra következtetek, hogy valami nincs rendben. Mielőtt rákérdezhetnék, megcsörren a telefonja. - Bocsi, ezt muszáj lesz felvennem. - Ezzel feláll és kisétál a helyiségből.

- Haver, nem mondod, hogy még nem mondtad el neki! Már El is tök régóta tud róla, na meg körülbelül mindenki, szóval bárkitől megtudhatja, és szerintem tőled kellene...
- Tudom, oké? Csak még nem volt alkalmam... - Dőlök el a kanapén, arcomat kezeimbe temetve. Tegnap szerettem volna elmondani, de aztán nem jött össze... Ma mindenképpen meg kell tennem...
Pár perccel később Lucy visszajön a szobába, arcán látom, hogy kicsit megnyugodott, annyira szeretnék vele beszélgetni most...
- Figyi Lucy, ma tényleg jó lenne, ha... Tudnánk egy kicsit dumálni... Menjünk el a srácokkal, és majd ott megbeszélünk mindent jó? - Nem tudom mit kellene tennem. A legjobb lenne, ha kettesben lehetnénk, de Louis is itt van, és épp az előbb kért meg, hogy had lóghasson velünk, tehát...
- Oké, csak... - Látom rajta, hogy valamit nagyon el szeretne mondani, de nem tudja, hogy fejezze ki magát. - Jó, rendben. Mikor megyünk? - Kérdi végül megadóan.

~o~

Miután sikerül lelépnünk a többiektől, kézen fogva ballagok barátnőmmel az erdő felé. Egy darabig mind a ketten némán sétálunk egymás mellett, fogalmam sincs hogy kezdjek bele. Aztán végül összeszedem minden bátorságomat, jobb lesz már túl lenni rajta.

- Csak azt akartam mondani, hogy jövőhéten elutazom. - Mondom ki hirtelen egy szuszra. Ekkor hirtelen megtorpan, mire én is megállok. Először rá sem bírok nézni, a földet bámulom. Aztán lassan ráemelem tekintetem. Szemei megtelnek könnyel, szívem pedig összeszorul. - De nem leszek sokáig távol. Elkezdődik a turné. Körülbelül 2 hét és hazarepülünk, de ha megtehetem esküszöm jövök korábban... - Mondom miközben megérintem arcát és letörlöm könnyeit. Nem szeretném ha szomorkodna ez miatt.

- Rendben. - Mondja halkan. Szorosan magamhoz ölelem. Arcát vállamba temeti, és elmotyog egy mondatot, amelynek csak első felét értem, tehát annyit, hogy: "Miért pont most, amikor..."

- Tessék? - Kérdem, mire megrázza a fejét, hogy lényegtelen. - De valamit te is szerettél volna mondani... - Emelem fel állát, hogy belenézhessek szemébe.

- Igen, de már nem lényeg... - Próbálja elfordítani tekintetét. Összeráncolom a szemöldököm, mivel látom, hogy valami baj van.

- Lucy, tudom, hogy valami nincs rendben... Nekem elmondhatod, tudod jó.

- De tényleg minden oké! - Mondja talán kicsivel több éllel a hangjában, mint ahogy szerette volna. Látom rajta, hogy rosszul is érzi magát miatta, mert sóhajt egyet és bocsánatot kér. - Ne haragudj, csak most ez így... Mindegy. Mikor indultok?

- Megértem, nekem is nehéz lesz... Vasárnap reggel.

- Akkor még van addig egy hetünk. - Erőltet mosolyt az arcára. 

- Igen, és utána még... - Nem fejezem be a mondatot, mert ekkor tudatosul bennem, hogy konkrétan utána már vége lesz a nyári szünetnek, ami annyit jelent, hogy... Lucy hazautazik.